A levendula egyedisége a csodás lila színben, és kellemes illatában lakozik.
Az 1800 - as évektől ismert Magyarországon, és azóta már sokféle dologra használatos.
Népszerűsíti a pihentető és nyugtató hatása.
Manapság bárhol kapni apró, szárított levendulával megtöltött zsákocskákat. Ha párnánk alá tesszünk, segít például az elalvásban.
Illóolajként is használatos, gyulladáscsökkentő hatása miatt, illetve sokan ruháik közt tartják az apró levendulazsákot vagy egy kis kötegnyi szárított levendulát, a molyok elijesztésére.
Továbbá, megtalálható kozmetikumokban is, fűszerként is használatos, ráadásul mézet is állítanak elő belőle.
A virágokat lehet kandírozni, sütemények díszítésénél is használatos, illetve összetevője lehet különféle édességeknek.
A helyi cukrászdában például ettem már levendulás ízesítésű fagyit is ( igazán finom volt:), és nem mellesleg sok levendula kávézó is található egész Európaszerte. Ezeken a helyeken levendulás limonádét, süteményeket, kávét és egyéb frissítőket lehet fogyasztani.
Mivel ennyire imádjuk ezt a varázslatos növénykét, elhoztam nektek a legjobb levendulás dekorációkat, hogy a lakásotok is csodás lilában pompázhasson egész augusztusban.
A levendulás illatú gyertya kellemes és nyugtató színben pompázik, ha pedig párosítunk hozzá egy kis illóolajat is, garantált a relaxiós élmény.
A háztartásból nem maradhat el egy kisebb vagy nagyobb méretű levendulás csokor sem.
Még ha el is szárad, összeköthetjük, és felakaszthatjuk egy számunkra megfelelő helyen.
Ha már a növényből készült dekorációnál tartunk, akár saját kezűleg is fonhatunk egy látványos kis koszorút, amit majd felakaszthatunk akár a falra, akár a bejárati ajtóra.
.. De az sem gond, ha készen veszünk egyet. Ezek a fajta díszek szerénységükkel, ám mutatósságukkal nyerik el tetszésünket.
Az említett kis zsákocska pedig nem csak remekül mutat dekorációként, de akár a párnánk alatt is tarthatjuk, hogy bármikor kedvünkre szagolgathassuk.
A levendulából készült szappan pedig szintén nyugtató és fertőtlenítő hatással bír.
Ha már a tisztálkodásnál tartunk, megéri beszerezni néhány alap
kiegészítőt a fürdőszobába is.
Amennyiben teljesen elragadott magával a levendula-mánia, a konyhát se hagyjuk ki. Hétköznapi edényeinket is lecserélhetjük A Lilára, de manapság már bármilyen konyhai segédeszközt is találni levendula színben.
..Akár a reggeli kávénkat is kortyolgathajuk egy ilyen csészéből.
Ha pedig már megvan az aromazsák, ideje párosítani hozzá egy szép párnát is, hogy teljes legyen az összhang.
Tehát ha levenduláról van szó, bárhol, bármikor, bármilyen mennyiségben ( hacsak nincs allergiánk :)
Csodás pénteket, Ana