My blog

Hétfői morzsák

2016. augusztus 01. 16:53 - Ana94

Hali, hogy telt a hétvége?

Az enyém remek volt.
Ezért is volt nehéz újra fejest ugrani a hétbe.
Fáradtan kezdem a hétfőt, a hétvégét megint csak végigpörögtem, szinte egy percre sem álltam meg.
Pénteken 15 órakor végeztem a munkában, de még el kellett szaladnom a főnökömhöz, ami plusz egy órát vett igénybe, majd elugrottam bevásárolni a hétvégi főzéshez.
Feltakarítottam, majd az esti órákban főztem.

13240508_1122004897822076_674719990152792196_n.jpgkedvenc sajátkészítésű lazacos szendvicseim


Gombás zöldséglevest készítettem. A főétel pecsenye volt (ami ezúttal nem az én érdemem:) krumplival.
Kellett egy kis ínyencség is, mivel jöttek látogatóba a szüleim a nagymamámmal, így a jól bevált lazacos szenvdicskéket készítettem, édességként jégkrémet vettem és egy kis csomag feketeáfonyát ( a kedvenc antioxidánsom :).
Persze a vendégek is hoztak néhány finomságot, főleg házi termesztésű zöldségeket, dinnyét, főtt kukoricát, süteményt, így senki sem éhezett :D
A napot a belvárosban töltöttük, ahol mindig van program, látnivaló.
Egy melegfelvonulás tanúi voltunk, illetve láttuk az ellentábor tiltakozását is.

Az egyetlen gond csak azt volt, hogy gyorsan eltelt az idő.
Kihasználva, hogy maradt néhány szabad órám, elmentem az egyik kedvenc plázámba, hogy megnézzem az augusztusi kínálatot. A nézésből vásárlás lett. Beszereztem néhány csodás nyári darabot!

Új szerzeményeim:


befunky_collage.jpg

A kollázsban:
fehér és fekete top - Bershka
virágos hajpánt - New Yorker
terepmintás rövidnadrág - Bershka
kantáros rövidnadrág - Terranova
arany/fekete karkötő - Gate
rózsaszín rövidnadrág - Terranova
masnis fülbevaló 
virágmintás ruha - Tally Weijl


Imádok egyedül vásárolni. Számomra ez egyfajta kikapcsolódás.
Senki nem siettet vagy épp hátráltat, oda megyek, ahová jól esik, addig tartózkodom a próbafülkében, amíg szükséges, senki sem hajt.

Elégedetten térve haza bekapcsoltam a Gossip Girl-t, miközben összerakodtam a vendégek után, majd megterítettem páromnak, aki rövid időn belül haza is ért a munkából.

gossip-girl.jpg
A vasárnap szintén vásárlással telt, bár ezúttal nem én vásároltam :)
Kimerültünk a délelőtti korzóban, így pihenőt tartottunk.
A délutáni alvást pedig egy kiadósnak nem nevezhető gyúrás követte.
A trópusi időjárás hatására kevésbé tudok összpontosítani a hatásos edzésre. Már akkor leizzadok, amikor edzés előtt öltözködök. Szóval a futószalagon is csak tompán bámultam magam elé.
Estére azonban érkezett egy kis lehűlés - szerencsére. Zivatar, esőzés, vihar, hallelujjah! :)
Az estét egyedül töltöttem, párom dolgozott, így tehát megvacsoráztam, megnéztem néhány részt a Gossip Girl-ből (már másodszor nézem végig az összes évadot), aztán egy kis harc után egy óriási undi bogárral...eltettem magam holnapra :)

 
Miért nem lehet még plusz egy nap pihenő? Az annyira remek volna!he_tfo_1.jpeg

Az embernek volna egy napja a családra, egy napja az otthoni teendőkre, egy napja a pihenésre.

De sajnos eljött a hétfő.
Ma reggel is megvolt a 3km-es intervall edzés, ezért kissé kábán jöttem dolgozni, főleg, hogy a tegnapi lehűlésnek alig maradt nyoma. Tudom, a sport felpörget mentálisan, de kimerítő számomra ez az időjárásváltakozás. Az egyik órában 35 fok, egy óra múlva 21..Nem tudom, mit tervezzek, hogyan öltözködjek.
Vagy forróság, vagy eső. Ne pedig egy nap alatt a kettő többszöri váltakozása.

Imádom a nyarat, de ha a gép előtt kell ülnöm, és a legnagyobb élményem abból származik, hogy az ablakból figyelem az emberek mozgolódását.. Akkor inkább a szavazok az őszre.
Az egyik nap meleg, a másik hűvösebb.Nincs minden nap 35 fok.
Természetesen amint eldöntjük, hogy kimozdulunk fürdeni, napozni, akkor egyből beborul, és elered az eső. 
Bosszantó.
Már háromszor történt ez meg velünk július folyamán, így remélem, az augusztus más lesz.
Ez a hónap főleg munkával telt. Bár volt néhány plusz nap pihenőm a hétvégéken kívül, de a munkahelyváltozás bonyolította a nyugalmas hétköznapokat. Nem tudtam, mikor kell mennem és hová, de szerencsére, egy hét lezajlása alatt lecsitultak a dolgok.


Szóval új hónap, új hét, új nap.
A tökéletes újrakezdések ideje, ha esetleg valaki megnyomná a restart gombot.
Én is kihasználom a nyár utolsó hónapját, sokkal több szabadot veszek ki, mint júliusban, több időt fordítok az otthon töltött időre -> grillezés, kerti partik, fürdés, napozás.

Tegyétek ezt Ti is, hajrá augusztus!


Ana

large_1.jpg

Szólj hozzá!

Szombati apróság

2016. július 24. 00:02 - Ana94

Helló!

Hogy telt a szombat?

Az enyém remek volt, a fél napot a szerelmemmel, másik felét a családommal töltöttem, szóval elégedett vagyok.Az időjárás csodás volt, imádom, amikor süt a nap (főleg ha vízparton lehetek), ma viszont inkább csak vásárolgattunk és a cukrászdában élveztük az élet édes, habos oldalát.
Rövidke bejegyzésem éjfél előtt néhány perccel írom, már majd’ elalszok, pedig még áttanulmányozom az egyik legújabb társamat, méghozzá egy könyvet Douwe Draaisma-tól, a címe pedig Miért futnak egyre gyorsabban az évek?
Érdekesnek ígérkezik, már első látásra megfogott.Ha elolvastam, írok egy véleményt róla, de ha esetleg Ti is olvastátok, szívesen elolvasom a véleményeteket, értékeléseiteket :)

Búcsúzóul, hoztam pár képet egy galéria töredékéből, ami a minap keltette fel érdeklődésem.
Az alkotó, David Gilliver, skót származású művész, egy egyedi, makró világot teremtett, méghozzá azzal, hogy a hétköznapi tárgyakhoz miniatűr alakokat párosított. Szórakoztatni, és talán sugallni is akart valamit ezekkel a képekkel, de ezúttal nem ragozom túl, csupán jó éjszakát kívánok és kellemes nézegetést,

Xo, Ana


1278c27cc6aea1c01bcf328e6dc7b80a.jpeg00c848d29610e1f0ee8d9727c5040a8d.jpeg30ec3245fd6496f46478951061a768ff.jpeg5901dd8de14c3120af6afeb988e12646.jpeg640f632a8d26c1de217ce8f803cf6214.jpeg782c8bdf688d8e2f263611f4a60d90f7.jpeg8766d6cb8cfc4024a72f6518e24a7218.jpega3d5d4e909a48c96d2f4ce02b094649e.jpegbc99ee2cbf5a7b982bd0d523cb3066a5.jpegdgp-sw3-youre-doing-a-grate-job-little-men.jpge27c2a04fd8266104af5e0b4e75f632c.jpegdavidgilliver.jpg

Szólj hozzá!

Bekebelező hétköznapok

2016. július 22. 18:05 - Ana94

Már javában zaljik a nyár, de valamiért mégsem érzem, hogy nyár lenne.
Talán mert állandóan munkában vagyok, és talán mert még sosem dolgoztam tartósan nyáron.
Voltak már próbálkozásaim, de nem tartottak tovább néhány napnál, de hát melyik diák szeretné még a nyarát is fura kötelességekkel, feladatok megoldásával tölteni? :)

Nem feledkezem el azonban az élet apró örömeiről.
Az, hogy az ember a munkahelyén tölti ideje nagy részét, sajnos nem akarat kérdése.De ettől eltekintve lehetnek még szuperek a napjai.

Mindenki átkozza a hétfőt, és tűkön ülve várja a péntek délutánt négy napon keresztül.Természetes, hogy amit nagyon várunk, az annál lassabban fog eljönni.
Na de miért van ez így? Miért nem tudunk örülni a hétköznapoknak?

Természetes, hogy a hétköznapi ember nem szívesen robotol, de amint már írtam, nincs túl sok választása.
Elnyelik a szürke napok, sodródik az árral, és már a családdal töltött időnek sem tud igazán örülni.A szabadidős tevékenységek, pedig valljuk be, ebben az országban felejtősek.
Persze sok mindentől függ, hogy mennyire szeretjük a munkánkat (érdeklődési kör, életkor, fizikai leterhelés, munkaidő, felelősség mértéke, stb.).Logikus, hogy az irodai munkás, aki lehúz pár órát egy rakás pénzért jobban fog örülni az életnek, mint a gyári munkás, aki épp csak a havi ellátást tudja bebiztosítani családjának.

Szomorú.
Viszont éppen ezért kéne hálásnak lenni.
Tudom, furán hangzik, és talán sokakat nem is vigasztal, de bármennyit is kell güriznünk, panaszkodunk, pedig mindig vannak emberek, akiknek rosszabb a sorsuk a miénknél.

  • A tehetős üzletember panaszkodik, amiért nincs elég ideje a szeretteire.Befektetett egy csomó szabadidős tevékenység kellékeibe, de mégsem tudja kihasználni őket.
  • A gyári munkás ideges, amiért alig jön ki a havi fizetésből, családján tölti ki a haragját, ahelyett, hogy megbecsülné, hogy van munkája és családja. Törődően bánhatna velük, végülis az ő megélhetésükért dolgozik, nem?
  • Aki egyedül él, búslakodik, hogy nincs családja, magányos.Ahelyett, hogy megbecsülné a jó egészségét.Ráadásul ha csak egy kicsit is nyitott az ember, nem lehet egész életében magányos lovas.
  • Aki betegségekkel küzd, de van, aki mellette áll, megtalálhatja örömét a szeretetben.

 

De még ha talán nincs is, aki szeresse, hálát adhat, amiért van tető a feje fölött, és nem dúl háború a hazájában.

Vannak ugyanis, akik nap mint nap a szabad ég alatt töltik az éjszakáikat, mert mások lerombolták szeretetet nyújtó otthonukat.Szóval mindig van miért hálát adnunk, ha másért nem, hát azért, mert láthatjuk feljönni és lemenni a sugárzó Napot.

Kár elpazarolni a hétköznapokat várakozással, stresszel, csak azért, mert nem a megfelelő helyen dolgozunk.
Választásunk mindig van, a mi kezünkben van a sorsunk.

Hiába várunk a péntekre, nem fog gyorsabban eljönni, mi pedig elpazaroljuk az időt várakozással ahelyett, hogy kiélveznénk a napokat. Minden nap, amely mosoly vagy nevetés nélkül telik, feleselegesen elvesztegetett idő.
Minden napba bele lehet vinni egy kis szórakozást, mégha fáradt is az ember.
Egyébként is, mi változik szombaton?
Nem kell korán kelnünk?
Nem kell hallgatnunk kollégáink okosságait?
Nem kell semmit sem csinálnunk a lustálkodáson kívül?

Mire jó a lustálkodás? (azt leszámítva természetesen, hogy kipihenjük magunkat, de talán nincs szükségünk egy egész napos pihenőre, ha még ott az egész éjszaka is, ugye?:)
Milyen élményeink származnak a henyélésből?
Mire fogunk emlékezni, ha megöregszünk?
Arra, hogy mennyit robotoltunk, és közben elfelejtettünk élni?
Kár volna ilyen emlékekkel dicsekedni utódainknak.

Vegyük kézbe a dolgokat, mégha kissé fárasztó is volt a nap, egy jó film mellett is kikapcsolódhatunk azokkal, akiket szeretünk, s közben elmeséljük egymásnak a nap történéseit.
Leülhetünk egy csésze teát elfogyasztani, talán fél órára még maradt energiánk, s közben akár jókat is nevethetünk egymással.
Kimehetünk az udvarra, hogy megsimogassuk a kutyát, hisz kit nem derít jobb kedvre a kis bundás kedvenc aranyos tekintete?
Élvezhetjük a naplementét egy pohár limonádéval kezünkben, miközben átgondoljuk a ránk váró feladatokat.
A lényeg, hogy kikapcsolódunk, mégha csupán öt percre is, de friss elmével folytatjuk a napot/estét.

Ami engem illet, szeretem színesen tölteni szabadidőm.
Edzek, sétálok, korzózok a városban, vásárolgatok, filmezek, olvasok, de emellett szívesen járom a természetet, ha időm engedi.Még szívesebben örökítem meg az alig észrevehető pillanatait.
Elhoztam néhány képet.Rengeteg természetfotóm van, és ha lesz rájuk igény, ígérem, hozok még belőlük, de kezdem a kedvenceimmel, a pillangós képekkel.
Végre nem az FB-s albumomban fognak porosodni, hanem szélesebb körnek is megmutathatom őket.
Remélem, elnyeri a tetszéseteket :)

Ui.: Ne utáljátok  a hétfőt, akkor még kipihent az ember; utáljátok a keddet, mert nem is a hét közepe, és még csak nem is követi vagy előzi meg igazi pihenőnap ;D

 

Pá, Ana

10262054_749455685077001_6075202761823555017_n.jpg

11391511_931619316860636_4857387239858471735_n.jpg

10359486_749456521743584_6015070101583122238_n.jpg

11800045_975285315827369_3811591455378369422_n.jpg

11811365_975285195827381_2471833632404307270_n.jpg

11813500_975285245827376_1630726981101118406_n.jpg

Szólj hozzá!

Rövid leírás

2016. július 22. 18:01 - Ana94

Egy blog főleg hölgyeknek ajánlva, akik szeretnek nyugalmasan olvasgatni, inspirálódni, esetleg ihletet meríteni a szürke mindennapok kiszínezéhez.

Még csak most indítottam be, ezért nincs a legprofibb szinten, de igyekezni fogok minnél több cikket, olvasmányt, zenét, képet, tanácsot közzétenni, hogy ne egy unalmas honlap legyen, hanem színes és érdekes infókkal teli, tartalmas weboldal,

 

Üdv, Ana

10015646_714775645211672_8579123924490245496_n.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása