My blog

Az ölelés 5 mellékhatása

2016. július 28. 15:52 - Ana94

Ha alig tudod felidézni, mikor öleltél meg valakit legutóbb, gyorsan hozd helyre.
Az ölelés egyfajta gyógymód, terápia, miközben biztonságot és bizalmat sugall, s nem mellesleg a szeretet egyik kifejezőeszköze.

Ugye milyen jó érzés megölelni szeretteinket?
Szakértők szerint ( tehát tudományosan is bizonyított ) fontos a rendszeres ölelkezés az egészséges a testi és lelki állapot szempontjából is.
Lássuk csak, mire jó.

cat-hugs.jpg

 

    1.Támogatja az idegrendszer működését

 

Csupán egy ölelés is jótékony hatással van az idegrendszerre, mivel egyensúlyba hozza azt.
A bőr alatti idegvégződések össze vannak kötve az aggyal ( Vater-Pacini-testecskék ).
Ez által a másik ember érintése egyfajta rezgésként ér el az agyba, ekkor az idegrendszer egy része egyensúlyi állapotba kerül, tehát megnyugszik.
Ez főleg szenvedélyes ölelkezéskor történik.

 

                       2.Csökkenti a stresszt

large.jpg


Ha gyors és hatásos megoldást keresel a stressz enyhítésére, ölelkezz.

Így lecsökken a kortizol szintje, ami akkor megy fel, amikor stressz ér minket; nem kevés betegség okozója.
Egyből lehiggad és megnyugszik a fejünk és szervezetünk is.
Nem hiába ölelik meg egymást a gyerekek, amikor félnek :)

 

               

     

            3. Javítja a hangulatot  



Amint eltűnik a stressz, és elfelejtjük annak kiváltó okát is, a szervezet szerotonint kezd el termelni, ami a jó kedv és pozitív hozzáállás alap eleme. Sőt, az önbizalmat is jelentősen növeli. A magányosan élő emberek szervezetében rendkívül alacsony a szerotonin szint, ezért könnyebben is eshetnek depresszióba.

favim_com-friends-girls-hug-227234.jpg

                   4. Ellazít

 

Az öleléstől ellazulnak az izmok is.
Nem is kell ecsetelni, milyen megterhelésnek és nyomásnak vannak kitéve nap mint nap az izmaink, egy kiadós ölelés viszont oldja a feszültséget belülről. Az izmok ellazulnak, kikapcsolnak. 


couple-cute-friends-hug-love-favim_com-222039.jpg5.Erősíti a szívműködést

 

Ölelkezni megéri akár a helyes szívműködés érdekében is, pontosabban a szívritmus miatt.
Képes csökkentei a szívritmust a felére, tehát nem pörög túl a szívünk, ha van valaki, aki karját körénk fonja.
Aki azonban az átlagnál kevesebb időt tölt partnerével, és annak szeretgetésével, hajlamosabb a szívbetegségekre is.

 

TUDTAD ?

Egészségügyi szempontból az ölelés kedvezőbb, és jelentősebb értékkel bír a nők szervezetére, mint a férfiakéra, mégpedig abból az okból adódóan, hogy a nők szervezete érzékenyebb a külső hatásokra.

 

Ölelés, Ana :)

smile_through_the_pain.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ana-s-blog.blog.hu/api/trackback/id/tr938920082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása